Ozziapus - Egy apa kalandjai fejjel lefelé

Légy okos és előre látó – én meg szerény vagyok – szóval nekem bejött, hogy amint lehetett az on-line rendszeren intéztem a check-in-t és gyorsan átmozgattam a helyem a gép által kiválasztottról máshová, így a teljes 15.000 km-en egyedül ültem egy-egy sorban, nem ült mellettem senki. Bejött. Így is kockásra ültem a pupullásom, nem egy leányálom a 28 óra repülés… de szó ami szó a légiutas kisérők végig kedvesek és érdemben segítőkészek. Bármikor bármit kértem kaptam. Az ennivaló teljesen megfelelő, sőt kifejezetten finom. Dohából Perthbe kétszer is volt kaja, mondhatom a legalább 10 órás tojásrántotta is tud finom lenni. Végül nagy nehezen megjött a gép Perthbe. Az utolsó egy másfél óra alatt én is kerestem az MH370-est, hátha… a legfrissebb hírek szerint van valami nyom… arrafelé. Nézegetve a fedélzeti infókat (sebesség, magasság, kinti hőmérséklet) plusz azt, hogy 2-3 óráig repül az ember 6-700 km/órás sebességgel és egyetlen szigetet se látni… tudom már sokan mondták, hogy a bolygónk neve rossz, mert nem föld, hanem víz… Na víz az van bőven!

Apróság, teljesen felesleges bármit is felvinni a gépre, kaja, pia etc vonalon, mert egyrészt adnak bőven, másrészt pedig gond lehet belőle. Nem is kicsi…

Végül megérkeztem Perth-be. Bazinagy nemzetközi reptér, a gépből kilépve ziher ami ziher egy duty free shop, pénzváltó és wc. Ami tiszta, jószagú, van papír, nincs égésnyom, és lehet biztonságosan használni – értsd nem kapsz el semmit – a Dohai wc kihagytam, mert épp takarították, de a gépeken, ill Perthben nagyon rendben volt.

Szóval érkezés, bevándorlás, útlevél kezelés. Az EU-s chippes útlevél dettó ugyanaz mint a türkmén. Csak az USA, UK, és Ausztrál állampolgárok útleveleit kezeli a gép. Igen teljesen automatikusan megy minden. Mi többiek sorba álltunk. A sor meglehetősen jól haladt, hiszen a normális rendszer szerint egy sorból hívnak az összes ügyintézőhöz. Ez roppant hatékony.

A gépen kapott papírt érdemes pontosan kitölteni mert az feltétele a belépésnek, és többször kelleni fog. Ja és tök felesleges a reptéren pénzt váltani, borzasztó árfolyammal és költségekkel dolgoznak. Én elfelejtettem, hogy otthon váltottam – 19 órát repültem és több mint 24 órája fenn voltam, így váltottam egy kis pénzt. Buktam 1200 forintot (ennyi azért nem a világ), de csak 20.000-ret váltottam… több is veszet Mohácsnál

A Kingsford Smiths reptérig kb. 30 rendőrrel, vámossal, migration officerrel illetve reptéri alkalmazottal beszéltem. Kb. 15 nyelven, mind angol volt. hááát. Igen van pár érdekes akcentus – az enyémen kívül is.

Ha gyorsan és fájdalommentesen akarsz bejutni akkor bontatlan tábla csokoládén kívül semmi se legyen nálad. Legalább 5 figyelmeztetés van, ha megszeged már visznek is a karanténba, az ausztrálokat is mint a pinty. (semmi innivaló, semmi gyümölcs, semmi hús, és praktikus nem nyaralni az előző fél évben afrikában)

Elöttem volt három nagyhangú fiatal flipflopos szörfös, na őket úgy kikapta az ügynök mint a pinty. Már landoltak is a karanténban.

A táskáimat itt is kétszer háromszor négyszer átvilágították, szóval a laptopot egy hétig nem kell tölteni…

Perthben két reptér van – Sydneyben 3 is – az egyik az International, a másik a Domestic, a belföldi járat innen indul röpke 3500 km-es útjára. A transzfer ingyenes a személyzet segítőkész, mosolygós, és teljesen érthető angolt beszél.

Át a kettes reptérre – mindegyik minimum 2-3x akkora mint a Ferihegy – check in 2 perc. Fel a terminálhoz szintén 2 perc. Ja elötte alapos vizsgálat újra, táska, robbanó és kábitószer nyomok molekuláris elemzése minden. Persze mosolyogva udvariasan. Gondolom a glock előkerült volna ha a gép nem zöldet mutat…

Szerencsére a hölgyek itt se tudják melyik a bal melyik a jobb… nekem mindenesetre jobbra kellett mennem. Kedves volt amúgy láttam hogy tényleg nem tudja merre mi van.

A Virgin Perth-Sydney járat a röpke 3500 km is letudta.

Ja a nemzetközi reptéren van, a belföldin már nincs ingyen wifi. Érdemes pár roaming smsre áldozni.

A gép pontosan landolt, de elötte csudaszép látványban volt részem…

Doha, volt az egyszerűbb, ezt tudtam előre. Ha egy herceg akar valamit és gyakorlatilag minden pénze megvan pár év alatt mindent meg tud csinálni. Na a Dohai reptér ilyen. Ferihegy is szép kis reptér, de mégis csak egy vidéki reptér. Mondjuk Dohából nézve. Az különösen érdekes első kultúrsokk, hogy mennyire pörög máshol a gazdaság. Komolyan mondom a reptéren és környékén vasárnap este – éjjel – legalább 10.000 ember dolgozott. A gép tett pár kört a város felett, láttam a kikötőt ahol 4 óriási konténerszállítót pakoltak ki-be ha nem volt 50 kamion egyszerre egy hajónál akkor egy se. Olyan sárga villogó áradat volt…

Az itteniek érkezéskor is vizsgálnak. Szép dolog a bizalom… Aztán beléptem Dohába… a duty free mint a fél westend, vagy nagyobb. Mivel se Porsche nem kellett – tényleg volt ott egy sárga – se parfüm, főleg nem alkohol, nekem nem volt pálya.

Viszont olyan tisztaság volt, hogy csak na. És valami normális háttérzene ment még az is lehet, hogy direkt ide készítették, mert csak annyira volt arabos, hogy gond nélkül hallgatható legyen.

A repülön a fedélzeti házimozin ment egy hírdetés egy hamarosan nyíló bevásárló központról. Ahogy érkeztünk a reptérre átrepült a gép felette. Készen volt, a Tópark projekt 3-4 szerese és kész. Hogy megnyitott-e az nem látszott de minden épület kész és rend és tisztaság.

Tranzitba újabb biztonsági ellenőrzés, mosolygó biztonságiak, semmi feszkó, de alaposak. Mondjuk a táskámba nem került semmi, de ezt ők is biztosan akarták tudni.

Gondoltam kipróbálom a netet, otthon ipari netem volt, a munkám miatt… nos a Dohai reptér publikus internetjéről 2x gyorsabban lehet feltölteni…  kicsi FB, Viber a családdal és el is röppent a tranzit idő. De az első volt az aranyérem….

Reptér hármasban, gyerekek a versenyen … a legjobb így mindenkinek. Nagyon utálom az érzelgős búcsúkat, mert szerintem csak nehezítik az egészet. De nincs mese meg kell tenni, ráadásul tartani kellett magamat, mert hát. Tudom, hogy olvasod akkor is Köszönhetően a Qatar – tényleg öt csillagos kiszolgálásának – és az on-line technikának kb. 3 perc a check in. És kiderült, hogy az otthoni mérleg pontos, vagyis fogynom kell, viszont nem kell túlsúlyt fizetni. (30. kg cuccal átmenni a világ másik részére szerintem csak pasi tud, nem akarok senkit bántani, de nekünk elég 8 poló, két pulcsi, két kabát, két cipő, pizsama, és ennyi ja zokni és alsógatya)

A magyar biztonsági ellenőrzés meglepően zökkenőmentes volt, bár elég sok műszaki cuccal utaztam, de nem izgultak. De az is igaz, hogy 20 éves tapasztalatom van a biztonsági átvizsgálásokban, így én is készültem, mindent úgy pakoltam, hogy nyugi legyen. Az is lett… 

Milyen a sors? Pár nappal ezelött álldogáltunk az okmányirodában – csuda egy élmény, de ezt mindenki tudja – és szóba elegyedtünk egy mellettünk állóval, szokásos mindenki meséli a kalandjait papírgyári élményeit… mi is ő is. Azért jó a hosszú várakozási idő mert tényleg van idő beszélgetni, minden jó valamire! Szóval kiderült, hogy a hölgy a magyar határőrség tagja, és szabadságot kellett kivennie azért hogy a jogosítványát intézhesse. Őszintén utálom a kivételezetteket, de ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy azok akik az életüket kockáztatják, éjjel nappal riaszthatóak, millió veszélyes helyzetbe kerülhetnek azoknak legalább járhatna annyi bónusz szolgáltatás, hogy az irataik intézése miatt ne kelljen szabadságot kivenniük… nem? Na mindegy… nem nem mindegy.

Szóval megyek az útlevél ellenőrzésre… és igen ő volt aki kezelte az útlevelem  Jó volt mosollyal elhagyni az országot.

ps. Igen lehet integetni a felszálló gépnek, és igen a bal oldalon a szárny mögötti én integettem, és igen lehet láni a síró rokonokat a kerítésnél, de az integetés is. pont.

Sokat segített, hogy szombaton volt a kisebbik lányom előszülinapja, meg persze az enyém. (nálunk mindenki kos, kivéve a nagyobbik lányom, “csak” tiszteletbeli kos) Szűk kis buli volt alig néhányan voltunk… na jó nem is… a lakás dugig volt rokonokkal, barátokkal. Aki nem volt ott azzal már a két hét folyamán – amikor csak lehetett – külön találkoztam. Csak jelzem nincs fontossági sorrend, pusztán a ráció döntött, kivel hogy sikerült találkozni. Bár évek óta készültünk, mégis gyakorlatilag sos jött az egész. Arról, hogy az általunk választott ügynök mennyire béna volt még oldalakat fogok írni, és remélem tudom majd az újat dícsérni. De a szombatra visszatérve… Nagy segítség volt, a sok ember, a figyelmes ajándékok – kereskedelmi mennyiségű csoki jött össze – szóval csudajó kis nap volt. A gyerekek borzasztóan élvezték, így nem volt olyan izgulós a szombat.

Egy utolsó munkanap… mármint én nem dolgoztam már másfél éve, de ügyintézés, telefonok ami még belefért, egy utolsó egyenlegfeltöltés, jajj kit felejtettem el felhívni stb. Kijelentkezni nem sikerült, mert vagy kijelentkezem, vagy szavazok. És én vasárnap több szavazatot is leadtam… A kijelentkezést még meg kell oldani távelérésben valahogy.

Egyéniben arany, csapatban ezüst. Lányom első RSG versenyeredménye, igaz az eredményt csak Dohában tudtam meg, de egy apának ennél jobb nem is kell, hogy az út nehézségeit bírja. Persze, hogy Murphy-t se hagyjam ki a történetből… mikor szakadt el a cípőfűzőm? Naná… hogy most. Így aztán az utazós hátizsákkal irány a cipőbolt, még gyorsan amíg a leányzó öltözik a versenyre…

Igen, ez is mint sok ezer másik egy kivándorló napjairól szól. Annyi a különbség, hogy semmi… Egy nagyon kedves barátom, mondta, jobb ha azon melegében elkezdem írni a történetet, mert késöbb esetleg nem fogok minden részletre emlékezni. Szóval belevágok. Lesz ami lesz, főleg a családnak és persze a barátoknak, meg amúgy csak magamnak. Ma csütörtök van, vasárnap jöttem el otthonról, szóval nagy tapasztalat még nem áll rendelkezésemre. Lehet, hogy az egész egy drága 3 hónapos nyaralás lesz, de és ez a cél, hogy az új élet megalapozásáról és felépítéséről szóljon.

Eredetileg másik blogon indultam el, de az kb. egy hónap után feladta a harcot... most másolhatok mindent ide...